'50-60-70-80-as évek a borsodi megyeszékhelyen - az Avastól a Győri kapuig, Ómassától és Lillafüredtől a MÁV-telepig és Hejőcsabáig

2016. szeptember 29. 17:15 - wmitty

Szintén zenész – PFM IV/1

Nagy kihagyással, de konkrét apropóból jelentkezünk friss poszttal a Privát félmúlt Miskolcon helytörténeti sorozat eddig megjelent köteteit bemutató webnaplóban. A hétvégén új kötet jelenik meg. Mit kötet? – két új folytatás.

Egyszer már volt ilyen, az Észak-keleti Átjáró Egyesület kiadványaiból, úgy alakult, körülbelül egyszerre lett kész a harmadik és a negyedik rész, úgyhogy az ünnepélyes bemutatást összekötöttük, így egy igen komoly koncerttel (az Ildi Rider zenekarral) megtámogatott, népes közönség előtt zajló esemény lett a dologból.

A szóban forgó írások közül most a 4-es jelűt fogjuk kivonatosan előtárni. Árvai Sityu – ezen a művésznéven ismerik városszerte, már aki érdeklődik a művészetek általa űzött válfajai iránt – a szerzője, aki gitáros, mondhatni, utcazenész, a nyolcvanas évek óta játszott számos vendéglátóhelyen, innen származnak sztorijai is nagyobbrészt. (Ugyebár, előző posztunk főszereplője, a PFM IX-et író Petruskó Norbert is szolgált néhány zenész-sztorival, minthogy ő egy kilencvenes évek eleji miskolci együttesben dobolt pár évig.)

Ne feledkezzünk meg mindazonáltal a címlapon is feltüntetett szerzőtársról, Ágiról, aki Sityu párja, és segített neki tökélyre fejleszteni az addig csak anekdota-szinten létező elbeszéléseket. Valamint illusztrálni!

Nos tehát, a következőkben elsősorban a muzsikusléttel összefüggő történetecskékből fogunk idézgetni, de nem kizárólag.

Szerelmeim: a Bükk és a zene – 1966, egy fontos év – A Black Mici – A bölcsek köve az Ady művház előtt – Szünetekben – Személyi és rántott hús – Kutyák, Egér, meg a kínaiak

A sorozat kiadója az Észak-Keleti Átjáró Egyesület. A korábbi kötetek teljes egészében online elolvashatók az alábbi linken. Nyomtatott formában pedig megrendelhetők a civil szervezet honlapján (Átjáró bolt), de érdemes keresni azokon a -– miskolci – rendezvényeken is, amiken az egyesület részt vesz vagy maga szervez.

24-4_1.jpg

 

Szerelmeim: a Bükk és a zene

Diósgyőri gyerek vagyok, a Bartók Béla utcán laktunk a hegy lábánál. Mihelyst megtanultam járni, apám már vitt is magával kirándulni, innen datálódik nálam a túrázás és a Bükk szeretete.
Nagyszüleim a Lankás utcán éltek, sokat voltam velük és ott találkoztam a zenével. Nagybátyám, Zsan – írhatnám Jeannak, de ő zenész berkekben csak Zsan volt – ott próbált zenekarával.
A Lankás utcán a kezdő Edda is előfordult néha, amikor éppen nem volt hol próbálniuk. A zenét efféle közegben szerettem meg: találtam a padláson egy leharcolt gitárt, azon próbálgattam az első akkordokat. Idővel a hegy és a gitár is társam lett a kenyérkeresetben.

1966, egy fontos év

Leszállt a Luna űrszonda a Holdra, vízum nélkül lehetett utazni Jugoszláviába, először rendezték meg a Forradalmi Ifjúsági Napokat és az első táncdalfesztivált.
Ekkor születtem. Édesanyám úgy mesélte, hogy a szülőszobán kis Szokol rádión hallgatta a táncdalfesztivált.
Zorán: „Mi fáj, gyere, mesélj” című nótájánál ment el a magzatvíz.
Azóta is szeretem Zorán dalait, talán ezért?
Én voltam a prototípus, ami meg is látszik rajtam. A fejem kicsit nagyra sikeredett, ami miatt évekig csúfoltak. Aztán szerencsére a testem is hozzá nőtt.
Bár túl szép így sem lettem. Két újabb próbálkozás következett, ami mutatja, hogy gyakorlás kell mindenhez: az öcsém és húgom jobban sikerült.

blog1.jpg

A Black Mici

A Mici abban az időben fogalom volt. Kocsma vagy klub a Marx téren. (Újgyőri főtér, a fiatalabbak kedvéért). A vendéglátóipari objektummal szemben a vasgyári villamossín töltése választotta el a Bölcsész Egyesület kollégiumát (ami régen munkásszállás volt) a Black Micitől.

Vasárnap esténként a vidékről visszaérkező kollégisták első útja ide vezetett, házi rántott hússal, fasírttal és némi készpénzzel felszerelkezve. A helyiség kicsi volt, felét elfoglalta a hamisan szóló – minimum tíz évvel korábban felhangolt – zongora, és még dohányozni is lehetett. Büdös volt és tömeg, kivéve nyáron, amikor a kitárt ajtóval szemközt, a villamossín mellett is ültek a „kedves vendégek”.


gitar.jpgA bölcsek köve az Ady művház előtt  

Nagy betonkockák voltak az Ady előtti téren, ezeket hívtuk a bölcsek kövének. Három-négy korombeli sráccal esténként mindig ott üldögéltünk, gitározgattunk, mutattuk egymásnak az akkordokat, zenét, dalszöveget írtunk.
Egyik este hatalmas árnyék vetődött ránk, „Hosszúpuska”, a körzeti megbízott jelent meg. Érces hangján megszólalt:
– Jó lesz már abbahagyni, fiatalok! Itt rendes dolgozó emberek laknak, akik szeretnének pihenni! Maguk meg itt nyekeregnek.
Hirtelen összekaptuk a motyónkat és már futottunk is. Lajos ijedtében még a műbőr gitártokot is ottfelejtette. Hosszúpuska ordibálva rohant utánunk.
– Fiúk, itt hagyták a bőrnadrágot!

Ott az Ady előtt írtuk a máig népszerű zenei paródiáinkat, amiket rendszeresen követelt a közönség, mikor már hivatásszerűen a zenéből éltem. A hét minden napján máshol muzsikáltam, csak a vasárnap volt szabad. A Vianban, a Black Miciben, a Zipfer és Compánia sörözőben, a TIT Kazinczy Klubban,
a Belvárosi Sörözőben, hol itt, hol ott. A törzsközönség többnyire oda jött, ahol aznap muzsikáltam.

Szünetekben  

A Zipfer sörözőt ma biztosan romkocsmának titulálnák lepukkant külseje, pláne belseje miatt. Mindenféle stílusú asztalok, székek, kopott falak egy belvárosi ház pincéjében... Ott muzsikáltam minden kedden vagy hat éven keresztül. Gitár a kezemben, fejemre egy állványon szájharmonika erősítve, a lábamon a csörgő, és közben még énekeltem is. Kedvesem, Bubu mindig mondogatta, hogy vesz egy üstdobot is a hátamra és én leszek a zenebohóc.

Állandó vendégek voltak a szomszédban működő bábszínház dolgozói, akikkel egyébként is jó barátságot ápoltunk. A legnagyobb asztal körül üldögéltünk, amit pingpongasztalnak neveztünk, lehet, hogy újkorában csakugyan az volt. A szünetekben, mikor abbahagytam a muzsikálást, jókat beszélgettünk: ki mit szeretne enni, mert éjfélre már igencsak üres volt a gyomrunk.
Ha engem megkérdeztek, mindig azt mondtam a poén kedvéért, hogy kedvencem a kókuszos-fahéjas sztrapacska pirított szalonnakockával. Gyöngyike, a pultos gyakran mondogatta, hogy majd egyszer csinál nekem olyat. Senki sem gondolta, hogy komolyan vegye a felajánlást, így meglepődtem, amikor a keddi fellépésemen két nóta között megjelent a tálcával. Rajta a tál, benne a sztrapacska kókuszreszelékkel, fahéjjal összekeverve, a tetején meg, ahogy illik, szalonnakockák virítottak. Illatában a fahéj, a kókusz és a füstölt sült szalonna furcsa elegyet alkotott. Nem volt mit tenni, tisztességből nekigyürkőztem. Úgy tettem, mintha igen jó lenne. Számítottam a Tom Sawyer-effektusra. Közismert, ugye: Mark Twain regényében Tom, amikor leplezve kedvetlenségét kerítést festett, olyan lelkesen csinálta, hogy a többiek könyörögtek neki, engedje őket is egy kicsit. No, ez bevált akkor a sztrapacskával, elkezdtek kunyerálni a haverok, adjak egy falatot a finomságból. Adtam, de a biztonság kedvéért nagy sóhajok között, mintha nem szívesen tenném. Szerencsére azon az estén elég sokan voltak és mind elfogyott az egzotikus sztrapacska!

blog2.jpg
A zeneszámok között igyekeztem szórakoztatni a nagyérdeműt. Ilyen szünetben történt a következő. Előrebocsátom: imádom a nőket, az okosakat főleg, de a szépség, mint tudjuk, nem mindig társul az észbéli képességekkel.
Említett törzshelyünk nagyasztala körül ültünk, amikor Tüncike, valakinek az éppen aktuális barátnője benyúlt a retikülbe és elővett egy szőlőzsírt, azt a rúzs alakút, és elkezdte kenni a száját. Megkérdeztem tőle: Tudod-e, mi ez”. Rávágta rögvest: szőlőzsír. Jó, de miből készül? Háát... valami zsírból, illatanyagból..., nem tudom.

Erre meglódult a fantáziám, így folytattam:
– Na, figyelj, csillagom, tudod, kis hazánk nagy szőlőtermő ország, ahol háromféle szőlőt is termesztenek. Úgy mint borszőlőt, aminek a levét itt most nagyobb mennyiségben fogyasztottuk, csemegeszőlőt, amit eszünk, de Vas megyében vannak területek, ahol jó zsíros a föld, ott zsírszőlőt termesztenek. Sokáig várnak a szürettel, hogy minél zsírosabb legyen. Aztán leszemezgetik és üstbe teszik. Voltál már disznóölésen?
– Igen! – válaszolta bátran.
– Akkor láttad, hogy a zsírt hogyan sütik? No, ezt teszik a szőlővel is, jól kisütik kevergetés közben, hogy oda ne kozmáljon. Amikor kész, leszűrik, ilyen kis fiolákba öntik és hidegre teszik, amikor pedig megdermed, ráírják, hogy Camea és kész. S mi marad a zsírsütés után?
– Hát tepertő?  – kerekedett ki erre a műszempillás szempár.
– Látod, milyen okos vagy! A szőlősütés után is tepertő marad. A szőlőtepertőt bezacskózzák és a boltban mazsolaként árusítják.
– Nahát! Én ezt nem tudtam!
Azt hittem, ezt már nem lehet tovább fokozni, hiszen többen már csuklottak a visszatartott nevetéstől. Akkor viszont a barátnője elővett a saját kis táskájából egy másik fiola szőlőzsírt és megkérdezte:
– Sityu, az enyém epres... Ezek szerint azt eperből sütik?

blog3.jpg

Személyi és rántott hús

Esküvőre voltunk hivatalosak, egyik zenész cimboránk nősült. Erre a jeles napra jól kellett kinézni. Elővettük az érettségi öltönyünket, már akire jó volt, aki kinőtte, vett újat. Az esküvői tanú is vásárolt egy szép acélszürke öltönyt, a Vörös Október Ruhagyár termékét.
Kálmán a lagzi végeztével felszállt az első hajnali villamosra, és elindult Diósgyőr felé, hiszen a Kiliánban lakott. A villamoson elnyomta az álom, végül a város túlsó végén, a Tiszai pályaudvaron ébresztgette a villamosvezető, akinek feltűnt a bóbiskoló fiú. A diósgyőri végállomás és a Tiszai között villamosozott vagy két órát, mert mindig a Tiszainál költötte fel a vezető. (A két végállomás között 12 kilométer van...)
Amikor hazaért és az új zakót levette, meglepetten tapasztalta, hogy a zakó mindkét zsebében egy-egy töltés káposzta lapult megszórva némi aprósüteménnyel, a belső zsebében pedig egy szelet rántott hús, közvetlenül a személyi igazolvány mellé becsúsztatva. Ez a szép acélszürke öltönynek nem tett jót.


Kutyák, Egér, meg a kínaiak

Zenélni mindig biciklivel mentem, és azzal is tértem haza. Nyolcvan literes hátizsák, benne a gitár, fel a csőszamárra, irány az éjszaka. Több-kevesebb sikerrel haza is értem a Bartók Béla utcára, ez nem csak az elfogyasztott alkohol mennyiségtől, de attól is függött, hány vérszomjas ebbel találkoztam. Hála istennek, sok kutyatartó atyafi lakott az utcában, akik éjszakára elengedték a vadállatokat. Egyik alkalommal hajnali 5-ig köröztem a kertek alatt, amire végre be tudtam osonni a házunk kapuján.

A Kazinczy klub afféle értelmiségi klubként működött a kilencvenes években. Egér volt a főnök, heti egy alkalommal ott zenéltem. Az egyik este, úgy éjfél felé lehetett, valamelyik vendég megkérdezte:
– Meddig lesztek ma nyitva?
– Ha megjön a száz fős kínai tranzitcsoport, akkor reggelig, mert soká fő meg a rizs – válaszolta Egér, csak úgy poénból. Megszólalt a csengő. Egér ajtót nyitott, de a szája tátva maradt, mert a lépcsőházban kedvesem, Bubu szőkén, szelíden, mint a szél, mögötte pedig vagy negyven mandulaszemű, alacsony, fekete öltönyös, fényképezőgépes alak sorakozott a vörös márvány lépcsőn.
Nem kínaiakat, egy japán oktatási delegációt hozott. A látvány, persze, alig különbözött Egér percekkel korábbi jóslatától.
Senki nem hitte el, hogy ez csak véletlen volt!

blog4.JPG

 

A kötet hátsó borítója:

blog5.jpg

 

És most szombaton, október 1-én délután 5 órától immár 11 kötetesre bővül a PFM sorozat:

oktober1.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://privatfelmultmiskolcon.blog.hu/api/trackback/id/tr111751523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.09.30. 14:13:37

De szépek is voltak azok az idők ! Ott kaptunk az öregektől tippet, hogy hogyan lehet kényelmesen utazni, ha annyian voltunk mint a hering, a 6-os buszon. Az köztudott, Perecesre ment a tahós( MTH-s ) kóterosokat vitte --hozta. Ott volt a MÜM 104-es sz. Debreceni Márton Szakmunkásképző Intézet ! Kemény hely volt és kemény környék is !

Gyerekek ! Vakarózni kell és közben azt kell mondani hogy itt valaki tetves ! Rögtön lesz hely --mondt az okosságot az egyik "törzsvendég ! Igy is volt, és most utólag nagyokat mosolygunk ezeken a csibészségeken. Kényelmesen utaztunk !

Aki miskolci volt, az tudja mit jelentett a forinton végigmenni ! Aki nem annak elmondom, hogy ott mindig lelejmolták az embert, és egy bélást kértek. ( Akkor az 2 ft-ot jelentett ) Bennüket is megfejtek a sötétkapui vagányok vagy 2 alkalommal. De aztán jöttek velünk a miskolci kézis fiúk--Kiss Pista, Kiss Misi, Gera Tibi, Soltész Lajcsi, Bányász Misi és még egy jó páran--tőlük elnézést, de a nevek már felejtődtek..

Igy amikor aztán őket akarták lelejmolni, bizony a fiuk, igencsak meglepődtek. Hiszen az NB I -es kézisekkel, nem érdemes volt kikezdeni. Nem voltak kispályások az tuti.! Ezután bátran és büszkén mentünk a "forinton " végig , mert bennünket nem lehetett bántani !
Ugyanis, akik Perecesen a tahóban voltak kollégisták, azok összetartóak és nem voltak ijedősek egy kicsit sem.

Jó volt bulizni , csavarogni, bolyongani Tapolcától Ómassáig és az Avasig, vagy a Csanyikig, netán kimenni Lillafüredre, csak úgy időtöltésként. Jó volt meccsekre menni, mert akkor még volt foci !

Jó volt olvasni a régi történeteket és visszagondolni azokra az időkre. Hiszen aki ott edződött meg, az nem felejti el sem a várost, sem az akkori időket és az akkori " arcokat " sem ! Ha csak egy kis időre is, de ujra --gondolatban, az emlékekben --ismét az akkori Miskolcon voltam !

Köszönöm ! Egy volt perecesi MTH-s, a 6-os buszról !
'50-60-70-80-as évek a borsodi megyeszékhelyen - az Avastól a Győri kapuig, Ómassától és Lillafüredtől a MÁV-telepig és Hejőcsabáig
süti beállítások módosítása